2016. december 13-án az Enterprise Europe Network karácsonyi ügyféltalálkozó rendezvényén kinevezésre kerültek a 2017-2018-as év Enterprise Europe Network Követei. A nyugat-dunántúli régióban a ZMVA EEN követi kinevezését Pakainé dr. Kováts Judit kapta, az Effix Marketing Kft. marketing vezetője.

Pakainé dr. Kováts Judit a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) tanszékvezető docense. Munkái között ökotudat-formáló, valamint fából készült termékek népszerűsítését célzó kampányok tervezése, előkészítő kutatása és megvalósítása is megtalálható. Az oktatás mellett 20 éve folyamatos tanácsadói tevékenységet végez az EFFIX-Marketing Kft. egyik tulajdonosaként. A cég az EEN által felkínált kapcsolatbővítő rendezvényeknek köszönhetően kezdett nemzetközi fejlődésbe. Az így megalapozott kapcsolatoknak köszönhetően összeállt egy pályázati konzorcium, akikkel sikerült közös pályázatot beadni EU-s forrásra. Több külföldi klaszterrel is sikerült hosszú távú együttműködési megállapodást aláírni, mely kapcsolatok nagyon bíztatóak.

A 2017-2018-as év EEN Követei:

Észak-Magyarország - Chmara és Társa Bt. - Makkai István, ügyvezető igazgató
Észak-Alföld - Pannon Guard Zrt. - Dr. Sutka Sándor, tulajdonos
Közép-Dunántúl - MOTE Kft. - Belegrai Péter ügyvezető igazgató
Közép-Magyarország - Waterscope - Ilcsik Csaba, vezérigazgató
Nyugat-Dunántúl Zala - Effix Marketing Kft. - Pakainé dr. Kováts Judit, marketing vezető
Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron és Vas - KONsys Kft. - Hall Cecília - marketing és üzletfejlesztési vezető
Dél-Dunántúl - RG-Net Kft. - Herbály István, ügyvezető igazgató
Dél-Alföld - CreatIT Solutions Kft. - Ződi-Sipos Mária, marketing és pr vezető

  • Enterprise Europe Network Követek kinevezése 2017-2018
  • Enterprise Europe Network Követek kinevezése 2017-2018
2015. február 25-én az Enterprise Europe Network éves fogadásán kinevezésre kerültek a 2015-2016-os év Enterprise Europe Network Követei. A nyugat-dunántúli régió zalai követi kinevezést Horváth Ferenc kapta, a nagykanizsai székhelyű Fa-Feri Kft. ügyvezető igazgatója.


Horváth Ferenc átveszi az EEN követi kinevezést Nagy Andrástól

A 2015-2016-os év EEN Követei:

Észak-Magyarország - Detki Keksz Kft. - Juhászné Lipusz Marianna, Marketing és export menedzser
Észak-Alföld - Holland Alma Kft. - dr. Csipkés József, ügyvezető igazgató helyettes
Közép-Dunántúl - MOTE Kft. - Belegrai Péter ügyvezető igazgató
Közép-Magyarország - Inepex Kft. - Szoboszlai István, CTO
Nyugat-Dunántúl Zala - Fa-Feri Kft. - Horváth Ferenc, ügyvezető igazgató
Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron és Vas - KONSys Kft. - Hall Cecília, Marketing és üzletfejlesztési vezető
Dél-Dunántúl - RPT-InnoteQ Kft. - Orosz Norbert, ügyvezető igazgató
Dél-Alföld - Déli Farm Kft. - Ifj. Palotás Sándor, ügyvezető igazgató


A 2015-2016-os EEN Követek kinevezése az EEN hálózat Éves Fogadásán

2015.02.28

  • Enterprise Europe Network Követek kinevezése 2015-2016
  • Enterprise Europe Network Követek kinevezése 2015-2016
Elkészült az Enterprise Europe Network zalaegerszegi és győri irodájának közös tájékoztató kisfilmje, melyben a Nyugat-dunántúli követünk is bemutatkozik:

2014.03.15

  • Bemutatkozó kisfilm készült
  • Bemutatkozó kisfilm készült
Az Év Példaképei pályázaton a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál is működő Enterprise Europe Network hálózat két Követe is díjat kapott.

A Példakép Alapítvány által létrehozott díjat - amelyért ötven fiatal vállalkozó versenyzett - a génterápiás vizsgálatokat végző szegedi dr. Letoha Tamás vehette át, ő lett az Év Példaképe.

Belegrai Péter a székesfehérvári MOTE Kft ügyvezető tulajdonosa az Export Mentor Exporttámogatási Különdíjasa lett. A két vállalkozó a díjat Orbán Viktor miniszterelnöktől vehette át Budapesten január 17-én.

További információ: http://peldakep.blog.hu/

2014.01.20

  • EEN követek az Év Példaképei között
  • EEN követek az Év Példaképei között
Decemberi sajtótájékoztatónk nyomán egy nagyobb lélegzetvételű cikk foglalkozik az EEN Követekkel a Budapester Zeitung online és nyomtatott megjelenésében is.

2014.01.17

  • Budapester Zeitung
  • Budapester Zeitung
Az Enterprise Europe Network hét regionális követe együtt mutatkozott be a Nemzeti Külgazdasági Hivatalban. A 2013. december 10-i sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, hangsúlyozta, a kormány több intézkedést hozott annak érdekében, hogy segítse a magyar kis- és közepes cégek exportját.

Tovább a hírhez:

www.hita.hu
www.kormany.hu
www.piacesprofit.hu

2013.12.10

  • Sajtótájékoztató az EEN követi programról
  • Sajtótájékoztató az EEN követi programról
Észak-Magyarország: Dr. Grega József, Karlwood Kft.

Fő tevékenységük a palackozás technika, melyet vagy a Miskolcon kialakított telephelyen vállalunk megrendelőinknek a tervezéstől egészen a kivitelezésig, vagy világszerte megrendelés alapján komplett gépsorok beüzemelését, felújítását teljesítik.

Először 2012 májusában keresték meg a HITA- EEN miskolci irodáját azzal a kéréssel, hogy segítsenek külföldi munkavégzés beindítása előtti kérdések tisztázásában  (regisztráció, vámszabályozás stb.). A tőlük és a külgazdasági szakdiplomatától kapott információk pozitív kimeneteleként 2012. július közepétől egy német cég alvállalkozójaként végeztek sortelepítési munkát egy Oslo melletti Coca-Cola gyárban, a munkavégzés időtartama kétszer 8 hét volt 20 fővel.


Észak-Alföld: Dr. Sutka Sándor, Pannon Guard Zrt.

A Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Zrt. a biztonsági szolgáltatások piacán hatékonyan működő és dinamikusan fejlődő vállalkozás.

A vállalkozás részt vett 2012. augusztusában a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Enterprise Europe Network által rendezett magyar-román-szlovák-ukrán szakmai napon, ahol találkozott és folytatott tárgyalásokat leendő román üzleti partnerével.

Bemutatkozó kisfilm

Közép Dunántúl: Belegrai Péter, MOTE Zrt.

A MOTE Kft. alumínium profilok és alkatrészek megmunkálásával, alumínium bútortermékek és kiegészítők gyártásával, LED világítástechnikával foglalkozik.

Megrendelői körük bővítése miatt, üzleti kapcsolataik szélesítése érdekében az elmúlt évek során többször vették igénybe a székesfehérvári Enterprise Europe Network iroda szolgáltatásait, valamint géppark bővítésükhöz pályázati és hiteltanácsadásban is részesültek.


Közép-Magyarország: Zoltai Miklós, ATEKNEA Solutions Hungary Kft.

Az Ateknea Feltalálói és Kutató Központ Szolgáltató Kft. egy kutatás-fejlesztéssel és innováció menedzsmenttel foglalkozó magán mérnökiroda, melynek legfontosabb üzleti tevékenysége alkalmazott kutatás-fejlesztés nyújtása különböző iparágakban tevékenykedő KKV-k, valamint ipari szövetségek és tagjaik számára. Vakok és látássérültek számára készít tableteket.

Az Enterprise Europe Network-kel való kapcsolat több mint 3 évvel ezelőttre nyúlik vissza. 2011-12-ben a HITA EEN segítségével 26 partnerkereső profilt helyeztünk el a hálózat innovációs adatbázisában, melyben az Ateknea alakuló K+F konzorciumokhoz keresett még hiányzó partnereket. Ezekre több mint 150 érdeklődés érkezett a hálózati partnerek közvetítésével, melyek közül végül az elmúlt két évben 19 esetben történt meg az EEN által közvetített nemzetközi partnerek bevonása és jelenleg még 11 kutatási egyezmény van folyamatban.

Interjú Követünkkel

Dél-Dunántúl: Keresnyei János, KERKO MÉDIA Kft.

Keresnyei János a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesület elnöke. Mind regionális, mind országos és nemzetközi szinten éllovas a kreatív ipar elismertségének növelésében, hozzájárul a magyar alkotó elme külföldön való megismertetéséhez és a nemzetközi trendek meghonosításához.

Az Enterprise Europe Network Pécsi Irodája nemzetközi üzletember találkozók szervezésével, technológiai profil publikálásával és tanácsadással segíti.


Dél-Alföld: Dr. Letoha Tamás, Pharmacoidea Kft.

A szegedi Pharmacoidea Kft. cég vegyészekből, biológusokból, biomérnökökből álló kutatócsoportja dr. Letoha Tamás vezetésével a modern orvostudomány kritikus pontjaira keresnek megoldást, innovatív gyógyszerjelöltek, sejtterápiák és nagy hozzáadott értékű funkcionális élelmiszertermékek formájában. Alzheimer-kór megelőzésére szolgáló ételeket készítenek: kenyerek, tészták, felvágottak formájában.

A kamara mellett működő Enterprise Europe Network adatbázisain keresztül Európa vezető kutatócsoportjaival és biotechnológiai cégeivel sikerült felvenniük a kapcsolatot .

2014-ben a civil kezdeményezéssel létrejött Példakép Alapítvány Magyarország 50 legsikeresebb, 40 év alatti vállalkozója közé választotta, majd a közönségszavazatok alapján a 2014-es Év Példaképévé nevezték ki.

Cikk és bemutatkozó kisfilm

2013.05.16.

  • A 2013-2014-es év további EEN követei
  • A 2013-2014-es év további EEN követei
A nyugat-dunántúli Enterprise Europe Network Követ a 2013-as évben a győri székhelyű Attrecto Zrt. vezérigazgatója, Kiss Gergely.

A vállalkozás bemutatkozó anyaga megtekinthető itt.

Az Attrecto Zrt. Magyarország legnagyobb okostelefon szoftverfejlesztője. Az Enterprise Europe Network irodával 2011-ben vették fel a kapcsolatot, amelynek eredményeként a vállalkozás saját Enterprise Europe Network  innovációs profilja segítségével új nemzetközi üzleti partnert találhatott.

A Hálózat segítségével az Attrecto Zrt. részt tudott venni több nemzetközi üzletember találkozón (többek között Kínában és Törökországban), valamint további nemzetközi szakvásárokon és üzletember találkozókon (CeBit Hannoverben, Mobile World Congress Barcelonában) terveznek részt venni a közeljövőben a Network segítségével.

Az eredményes külföldi reprezentáció eredményeként az Attrecto Zrt. sikeres üzleti megállapodást kötött egy kínai vállalkozással és jelenleg is aktív kapcsolatban vannak több külföldi vállalkozással is. Az Attrecto Zrt. a kialakított nemzetközi kapcsolatokon túl folyamatos tájékoztatást kapott nemzetközi pályázati lehetőségekről is.

Interjú Követünkkel

2013.05.16

  • Attrecto Zrt. - A 2013-2014. év EEN Követe a Nyugat-Dunántúlon
  • Attrecto Zrt. - A 2013-2014. év EEN Követe a Nyugat-Dunántúlon
2013. február 28-án az Enterprise Europe Network éves fogadásán kinevezésre kerültek a 2013-as év Enterprise Europe Network Követei. A nyugat-dunántáli régiós követi kinevezést Kiss Gergely és Kiss Benedek kapta.

Kiss Gergely a győri székhelyű Attrecto Zrt ügyvezetője elmondta, hogy a megtiszteltetésen túl nagyon fontosnak tartja, hogy minden kisvállalkozásnak, akivel csak kapcsolatba kerül, felhívja a figyelmét a nemzetközi piacra jutás fontosságára és lehetőségeire. Cégük informatikával foglalkozik, így szinte természetes, hogy a globális világban otthon vannak.


A 2013-as EEN Követek kinevezése az EEN hálózat Éves Fogadásán

Kiss Benedek, a ZRT. marketing vezetője elmondta, hogy a legmagasabb fokú dicsérettel tud a hálózatról nyilatkozni, hiszen a gyakorlatban bizonyított a hálózat, többször is. Tegnap éppen Barcelonából érkezett, ahol tíz nációból, 18 partnerrel tárgyalt. A hálózat segítségével annyira előkészített volt minden, hogy már a találkozás elején tudták, hogy kivel, miről lehet tárgyalni. Töredékidők nélkül, a lényeges dolgokról esett szó.

Dinnyés Előd a Győr-Moson-Sopron megyei Iparkamara titkára elmondta, hogy széleskörű a lehetőség, amit az EEN hálózat kínálni tud és leginkább a vállalkozások tudják egymásnak hitelesen közvetíteni az előnyöket, lehetőségeket.

A 2013-as év EEN Követei:

Észak-Magyarország - Karlwood Kft. - Grega József ügyvezető igazgató
Észak-Alföld - "Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Zrt." - Dr. Sutka Sándor elnök
Közép-Dunántúl - MOTE Kft. - Belegrai Péter ügyvezető igazgató
Közép-Magyarország - MFKK Kft. - Zoltai Miklós ügyvezető igazgató
Nyugat-Dunántúl - Attrecto Zrt. - Kiss Gergely vezérigazgató
Dél-Dunántúl - "Rieglersystem Európa Kft. Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesület (KIKK)" - Keresnyei János ügyvezető igazgató, elnök
Dél-Alföld - Pharmacoidea Kft - Dr. Letoha Tamás ügyvezető igazgató

2013.02.28

  • Enterprise Europe Network Követek kinevezése
  • Enterprise Europe Network Követek kinevezése
A magyar Enterprise Europe Network hálózat egy egyedülálló kezdeményezést indított útjára, az úgynevezett "Enterprise Europe Network Követ" programot, amelynek célja, hogy a Hálózat még hatékonyabban tudja terjeszteni szolgáltatásait a hazai vállalatok közt. Magyarország minden régiójában kinevezésre kerül évente egy-egy cég az Enterprise Europe Network követének. Az év során ezek a követek fogják a Hálózatot képviselni az adott térségben médiamegjelenések, közszereplések és rendezvények során.

Olyan cégek vezető nyerhetik el a tisztséget, akik maguk is megtapasztalták ennek az Európán is túlnyúló üzleti hálózatnak a gyakorlati hasznát, így valóban értő szemmel tudják közvetíteni azt más vállalkozások felé.

2013.02.20

  • Enterprise Europe Network Követ program
  • Enterprise Europe Network Követ program

Enterprise Europe Network

Fiatal vállalkozók:


nyugatdunantul.mva.hu

Pályázatok:




ZMVA a Facebook-on

Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium

Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter

B Light

ZMVA Bemutatkozás





ZMVA Bemutatkozás

SME Week 2012

VOSZ 


ZEGTV


gyakorlatihelyek.hu

 


        
 






Ügyfélfogadás:

Előzetes telefonos időpont egyeztetéssel a 92/310-800-as telefonszámon.

Hétfő, Kedd, Szerda,
Csütörtök: 8.00–16.00h.
Péntek: 8.00–14.00h.

  Povered by webskimo  ...