Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a megyén túlmutató regionális gazdaságfejlesztési program megvalósításába is bekapcsolódott. 2001. június 14-én a nyugat-dunántúli régió legjelentősebb fa- és bútoripari vállalkozásainak, regionális fejlesztési szervezeteinek, oktatási intézményeinek, szakmai szövetségeinek részvételével, valamint a Gazdasági Minisztérium támogatásával létrejött a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter.

A klaszter új fogalom, jelképesen érzékelteti azt a laza, ugyanakkor mégis szervesen összekapcsolódó hálózati rendszert, amely kerete a kis- és középvállalkozások együttműködésének az egyre nehezedő gazdasági versenyben, a globalizálódó környezetben. A klasztertagok stratégiai szövetségesekké válnak, egy adott térségben felkutatják a közös érdekeket, földrajzilag koncentráltan jelennek meg, együttesen innovációs képességük erősödik, és az iparági dominanciát is érvényesíteni tudják.

A klaszter főbb szolgáltatásai: fejlesztési pénzügyi konstrukciók megismertetése, együttműködési projektek kialakítása, információszolgáltatás és kommunikáció, képzések, oktatás, rendezvény-szervezés, természeti erőforrások kihasználásának elősegítése, minőségügyi tevékenységek fejlesztése, közös marketing és PR tevékenység, a nemzetközi megjelenés elősegítése.

www.panfa.hu
www.pannondesign.hu

A Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter megújulása (2013.06.20.)

Elsőként nyerte el a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter a Nyugat-dunántúli régióban az Akkreditált Innovációs Klaszter címet. A Magyar Gazdaságfejlesztési Központ által kiírt pályázat célja összhangban van az Új Széchenyi Terv stratégiai, gazdasági irányvonalaival. Az innovatív, KKV- és exportorientált, jelentős foglalkozatási hatású klaszterek akkreditálásának egyik hatása az, hogy lehetőség nyílik egy magas minőségi követelményszint felállítására.

 

További információ

 

Enterprise Europe Network

Fiatal vállalkozók:


nyugatdunantul.mva.hu

Pályázatok:




ZMVA a Facebook-on

Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium

Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter

B Light

ZMVA Bemutatkozás





ZMVA Bemutatkozás

SME Week 2012

VOSZ 


ZEGTV


gyakorlatihelyek.hu

 


        
 






Ügyfélfogadás:

Előzetes telefonos időpont egyeztetéssel a 92/310-800-as telefonszámon.

Hétfő, Kedd, Szerda,
Csütörtök: 8.00–16.00h.
Péntek: 8.00–14.00h.

  Povered by webskimo  ...