Termőföld: átlagosan 1,22 millió forintot ért egy hektárnyi szántóterület tavaly

Folytatódott az áremelkedés a termőföldpiacon 2016-ban, a földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a 2015. évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért - ismerteti a Takarék Agrár Igazgatóság és FHB Bank közös elemzése.

Az elemzők emlékeztetnek arra, hogy a földterületek értéke nominálisan 2015-ben még 9,9 százalékkal emelkedett. Reálértéken nézve a földterületek 10,7 százalékkal értek többet tavaly, mint egy évvel korábban.

Már második éve emelkednek az árak, annak ellenére, hogy a tulajdonszerzés szigorítása miatt stagnáló árakra lehetett számítani.

Kifejtették, hogy a 2016-os év emelkedése csak kevéssel maradt el a 2012-es és 2014-es évekétől, amikor az árdinamikában jelentős szerepet játszott az új földforgalmi törvény bevezetése előtti felfokozott vásárlói hangulat. Úgy vélik, hogy a tavalyi magas áremelkedés a Földet a gazdáknak! programnak és a hozzá kapcsolódó kedvező finanszírozási lehetőségeknek tudható be. A program adás-vételi tranzakciói még nem zárultak le teljesen, azonban további emelkedés történt, az előzetes számításaik szerint a 185 ezer hektárnyi tranzakció országos átlagára hektáronként 1,4 millió forint volt.

A kutatás szerint tavaly 12 százalékkal nőtt a szántók átlagára, átlagosan 1,22 millió forintot ért egy hektárnyi szántóterület. Az árak az ország minden régiójában emelkedtek, a legjobban a Nyugat-Dunántúlon 23,4 százalékkal. Ettől jelentősen elmaradt az árnövekedés a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, de azok még így is 14,1 és 13,8 százalékot tettek ki, míg Dél-Dunántúlon 12 százalék volt a drágulás.

A növekedés dinamikájának földrajzi megoszlásától eltértek a csúcsárak: a szántók tavaly a legdrágábbak az Észak-Alföldön voltak, a legolcsóbban továbbra is Észak-Magyarországon lehetett szántóterülethez jutni, ahol az árak nem érték el a 750 ezer forintot.

Tavaly az összes művelési ágazatot növekedés jellemezte, a legjobban 14,4 százalékkal a gyepek, a rétek és a legelők drágultak 2015-höz képest. A második legjelentősebb drágulást a szántóterületek, a harmadikat pedig 10,8 százalékkal magasabb tranzakciós árukkal a gyümölcsösök mutatták. A legkisebb különbség az erdő és a szőlő 2016-os és 2015-ös eladási árai között volt - írták az elemzésben.

Forrás:
Adozona.hu
FairConto ZRT. 

2017.12.07. 

Enterprise Europe Network

Fiatal vállalkozók:


nyugatdunantul.mva.hu

Pályázatok:




ZMVA a Facebook-on

Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium

Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter

B Light

ZMVA Bemutatkozás





ZMVA Bemutatkozás

SME Week 2012

VOSZ 


ZEGTV


gyakorlatihelyek.hu

 


        
 






Ügyfélfogadás:

Előzetes telefonos időpont egyeztetéssel a 92/310-800-as telefonszámon.

Hétfő, Kedd, Szerda,
Csütörtök: 8.00–16.00h.
Péntek: 8.00–14.00h.

  Povered by webskimo  ...